2014. március 26., szerda

Medvehagymás krémsajt

Évek óta készül ez a finomság a konyhámban időnként ilyen -olyan formában,de igazán tavasszal dübörög amikor sok zölfűszerrel ízesíthetem.
Elsőként mindig medvahagymás vagy snidlinges készül.
Készíthetjük joghurtból,tejfölből(nagy zsírtartalmúból)simán vagy plusz tejszín hozzáadásával is.
Most a legegyszerűbb verziót mutatom.

                   








Hozzávalók:
-1 nagy vödör tejföl
-1 pár nylonharisnya -zokni vagy gyógyszertárban kapható géz esetleg tüllanyag

-só,bors
-medvehagyma aprítva.

A két nylonzoknit egymásba teszem így kapok egy duplaréteget.A tejfölt felnyitom ráhúzom a zoknit és belefordítom a tejfölt.Így egyben marad és "sűrűbb" lesz a végeredmény.

Ha tejszínt is adok hozzá akkor természetesen összekeverem és úgy öntöm a "csöpögtetőbe" .

Ezután összekötöm és fakanálra akasztom,majd alá teszek egy edényt amibe a savó csöpöghet.
A gömböc ne érjen a lecsöpögött savóba.Nekem már a mosogató fölött van egy kampó és azon csöpögtetem minimum  24 órát.Amikor melegebb lesz akkor már csakis hűtőben csöpög.

Másnap egy sűrű állagú,de kenhető krémsajtot kaptunk.Ezek után ízesítem sóval,borssal és medvehagymával .
   Ha kicsit állni hagyjuk akkor összeérnek az ízek  és még finomabb lesz mint frissen.                         





2014. március 22., szombat

Medvehagymás- túrós pogácsa

Egy egyszerű túrós pogácsa mivel mással mint medvehagymával:)
Külön-külön is imádat van..hát még így egyben.

                               









Hozzávalók:
-1 kg liszt
-50 dkg túró
-25 dkg vaj
-2 tojás
-1 dl tej
-5 dkg élesztő
-2,5 dl tejföl
-2 ek. só

A kenéshez:
-1 csokor medvehagyma
- 5 dkg vaj


Szóráshoz:
-sajt
-szezámmag(most fekete)


A lisztet és a vajat elmorzsolom.Az élesztőt a tejben felfuttatom.
A vajas liszthez adom a többi hozzávalót és összegyúrom.1 órára félreteszem pihenni.
Ezután a tésztát kinyújtom jó nagyra, a felaprított medvehagyma és puha vaj keverékével megkenem.
A tésztát ezután feltekerem mint a beiglit,kissé lelapítom és két oldalról középre,majd félbe hajtom.
Ezután két lehetőség van.Vagy éjjel pihen a hűtőben és másnap sütöm,vagy 1/2-1  órát pihen nyújtom,szaggatom, 1/2 órát pihentetem,tojással lekenem,megszórom magokkal,sajttal és sütöm.Kb.180C-on 15 percig.

2014. március 15., szombat

Ketchupos csirkecomb - vagy ha a gyerekek győznek csirkemell-

Egy gyors ,finom gyerekbarát ebéd.
A gyerekek ha tehetnék örökké csirkemellet ennének bármilyen formában.Persze mi meg próbáljuk formálni az ízlésüket,több-kevesebb sikerrel.Az utóbbi időben már inkább  a több felé hajlik a mérleg nyelve.A szószos ételek nagy kedvencek ,ezt csirkecombbal vagy  csirkemellel  készítem.


                           





Hozzávalók:
-8 csirke felsőcomb/ 1 kg csirkemell
-2-3 gerezd fokhhagyma
-só,bors
-pici olaj

A szószhoz:
-10 dkg angol vagy baconszalonna
-10 dkg füstölt sajt
-2 dl ketchup
-5 dl főzőtejszín

-petrezselyemzöld


A fohagymát megpucolom,csíkokra vágom és a csirkecombokon vágást ejtve bedugdosom a résekbe.Sózom,borsozom.
Egy tűzálló tálat kikenek kevés olajjal,beleteszem a fűszerezett csirkecombokat,majd leöntöm a mártással.
Ehhez pedig a szalonnát felcsíkozom,a sajtot lereszelem,majd az összes hozzávalót összekeverem.
Ha csirkecombot sütök lefedem alufóliával a tálat és kb.30-40 percig sütöm így ,majd alufólia nélkül még 10 percig pirítom.
Ha csirkemellből készül akkor alufólia nélkül sütöm végig.Tálaláskor petrezselyemzölddel megszórom.

Köretnek most  zelleres krumplipüré készült.
A recept egy régi Nők Lapjából van és ha jól emlékszem Stahl Juditos :)

2014. március 9., vasárnap

Fekete-erdő torta Bence 11 éves

Drága "kicsikém" 11 éves lett:) Természetesen volt elképzelése a tortáról...csokis-meggyes-tejszínes.
Sokféle variáció motoszkált bennem aztán maradtam a klasszikusnál..mert az sosem rossz és már nagyon régen készítettem.
Ez az én verzióm  a Fekete -erdőre :)
Kivételesen nem sima piskótát sütöttem,hanem ezt itt.





Hozzávalók a piskótához(28 cm)
-10 tojás
-10 ek.víz
-22 dkg cukor
-6 dkg olvasztott vaj
-16 dkg liszt
- 8 dkg étkezési keményítő
-3 dkg holland kakaópor

Locsolás:
-meggylé és/vagy cseresznye híjján meggypálinka

Krém:
-1 üveg meggybefőtt
- 3dl meggylé
-3 ek cukor
-4 dkg étkezési keményítő

-5 dl tejszín
-4 dkg cukor
-1 csg zselatinfix

Díszítés:
-4 dl tejszín
- 1 csg zselatinfix
-2 ek cukor
-étcsokoládé
-meggy

A tojásokat kettéválasztom.A fehérjét kemény habbá verem.A sárgáját a vízzel és cukorral  addig verem robotgéppel amíg habos lesz és "kifehéredik"
Ekkor hozzáadom az olvasztott vajat,majd a lisztes-keményítős-kakaós keveréket.Spatulával elkeverem.
Végül a fehérjehabot is hozzáforgatom.
170-os sütőben kb.35-40 percet sütöm (nagyon sütőfüggő,tűpróbával nézzétek)
Ez a piskóta nem annyira légies mint a sima,inkább kicsit tömörebb,de nem durván és szaftosabb.Nem is nő olyan magasra.

A meggyet leszűröm.Nekem pont 3 dl lett a leve(ha kevesebb pótolni kell).
A léből a keményítővel és a cukorral pudingot főztem .Amikor besűrűsödött elzártam a lángot és belekevertem a meggyszemeket.Hagytam hűlni.

Töltés előtt a tejszínt  a cukorral és a zselatinnal habbá vertem.

A tortát három lapba vágtam.A tejszínt habzsákba töltöttem.a meggypudingot szintén.Csövet ne tettem a végére,hogy a meggyszemek is kijussanak:)
 Tortagyűrűbe tettem az első lapot.  A meggyleves-pálinkás (csak picit pálinkás) egyveleggel  ecsettel átkenem.(ha csak felnőtteknek készül lehet locsolgatni is:)
Majd fogom a tejszínt és a torta szélétől indulva koncentrikus köröket írok le vele a piskótára és a köztes részeket kitöltöm a meggyzselével.
Most én felváltva írogattam a köröket...tuti ami tuti :)
Ezután következik a második lap amit szintén így töltök .A tetejére kerül a harmadik lap.Majd éjszakára vagy néhány órára megy hűsölni a torta.

Másnap habbá vert tejszínnel,csokiforgáccsal és meggyszemekkel díszítettem.

Isten éltessen Drágám!!
Tegnap a Kék túra 19 km-es szakaszát nyomta le,hogy ma legyen hová férjen az ebéd :))
                                       


2014. március 3., hétfő

Medvehagymás rizsgolyó

A kertben már 5-10 cm-es medvehagymák jelzik,hogy itt a tavasz:) Ez a rizsgolyó még a fagyasztóürítési project része volt.Már nagyon várom,hogy  frisset használhassak.
A blogon található  pesto,lepcsánka,töltött csirkemell, töltött dagadó ,sós kiflik mind-mind medvehagymával :))
Most köretnek készültek a golyóbisok,de remek étel önmagában is egy friss salátával.



                       

                         


Hozzávalók:
-35 dkg rizs(1,5 bögre)
-2 ek.olaj
-3 bögre víz( a rizs mennyiség kétszerese)
-15 dkg reszelt sajt
-5 dkg vaj
-2 tojás
-medvehagyma
-só,bors

A forgatáshoz:
-zsemlemorzsa

A sütéshez :
-olaj


2 ek. olajon átforrósítom a rizst,felöntöm a vízzel,sózom és fedő alatt addig főzöm amíg az összes vizet felszívta.Elzárom a lángot és 5 percet hagyom állni.
Utánna hozzáadom a reszelt sajtot,a vajat és az apróra vágott medvehagymát.Megborsozom,ha kell még sózom és jól összekeverem.Megvárom amíg kihűl.Közben néhányszor átkeverem,hogy a sajt ne álljon össze.
Ha kihűlt hozzáadom a 2 felvert tojást,jól elkeverem.

Apró gombócokat formázok(kézzel), meghempergetem zsemlemorzsában és forró olajban arnybarnára sütöm.

A formázás kissé ragacsos munka,de megéri :)